Green Base - Gyógynövényeket tartlamazó étrend-kiegészítő kapszula

Tegnaptól szedem ezt a maximális lúgosítást ígérő kapszulát. (Egyéb jótékony hatásokért klikk a képre.) Azért nem fogtam neki korábban, mert nem tudtam, hogy itthon is kapható. Az elmúlt évek leggyakrabban használt szava a médiában a lúgosítás. Ha ezt nem végzed el, akkor a fogyókúrád állítólag sosem lesz sikeres. A sok szeméttől, amit megeszünk, elsavasodott a szervezetünk, mely nagyon ártalmas állítólag, s ezt ellensúlyozandó, növényeket kell ennünk, lehetőleg minél többet. Vagy megkapható mindez koncentrált formában, napi három kapszulában 77 lej/ötven darabos kiszerelésben. Ami az összetevőket illeti, és most ne kacagj: zöld zabfű por, zöld búzafű por, lucernafű por, csalánlevél por, bojtorjángyökér por, növényi kapszula. Ennyi. Az az érzésem, hogy legelek, nem cso(r)da a tehén-fíling. Három hónap múlva nyilatkozom majd, hogy mire volt jó a nagy kúra. Addig is csak amiatt vagyok bátor, mert ez a sok burjány a növényevőknek sem árt, nekem sem fog. Remélem.

Üzenet

Google: (sqrt(cos(x))*cos(200*x)+sqrt(abs(x))-0.7)*(4-x*x)^0.01, sqrt(9-x^2), -sqrt(9-x^2)

Szeretettel! :)

Düdös?

Pocok mostanában odajön, s azt mondja, hogy "jajj nekem Anyukám, ez túl düdös!". Düdös? Semmi nem utal a környéken arra, hogy bármi is túlságosan valamilyen lenne. Semmi nem dühös vagy büdös. Itt ki is merül az anyanyelvi tudományom, ami ezt a furcsa szót s a hozzá hasonlóakat illeti. Ha valakinek esetleg van tippje, hogy mit jelenthet, írjon egy kommentet, mert most már hetek óta meg szeretném tudni, és attól tartok, hogy sosem fogom.

Mit olvasson a gyerek(nek)?

A héten a Caritasnál nagyon érdekes előadást hallgattam arról, hogy miért érdemes olvasással példát mutatni, majd sokat olvasni a gyerekkel, a gyereknek, egészen pici, sőt magzati korától. Az előadást Makkai Kinga pszichológus, magyartanár tartotta fölöttébb fogyasztható hangnemben.

Általában nem telik el úgy napunk, hogy Pocoknak ne olvasnánk valamit. Azonban kíváncsi voltam, hogy jó könyveket választunk-e, és reméltem, hogy a kicsi lelki világának nem ártunk már mostantól. A legideálisabb az, ha mondjuk a mesét, saját szavainkkal. Nálunk ezt a szerepet a Nagymama tölti be, aki folyton mesél, ha Pocok kéri. Egyszer nekifogott a Piroskának is, de ösztönösen módosított rajta és aranyos állatmesévé formálta, amikor az ordas farkashoz érkezett, és milyen jól tette, mert a Grimm-féle tündérmesék és népmesék csak öt éves kortól ajánlottak és akkor is csak ha látjuk, hogy a sok gonosz és az erőszak nem viseli meg a gyerek lelki világát.

Egy éves korig azokat a könyveket kell a gyereknek adni, melyek "téphetetlen" anyagból vannak - zörögnek, csillognak, rongyból, gumiból, kemény kartonból vannak. Ezeknek általában minden oldalán egyetlen rajz van, amiből a picur hamar megtanulja megkülönböztetni az almát a szilvától. Ezek segítségével sajátítja el a lapozáshoz szükséges motorikus készségeket is.

Egy éves kortól következik a mondókázás időszaka, ez többek között a gyerek ritmusérzékét is fejleszti. Millió mondókás könyv áll azok rendelkezésére, akik esetleg nem emlékeznek már a zsipp-zsupp-kenderzsuppra gyerekkorukból. Nekünk itthon megszámlálhatatlan példányt sikerült összeharácsolni, egyet-kettőt vettünk, a többit ajándékba kaptuk. Tapasztalatból mondom, hogy kettőnél többre biztosan nincs igazán szükség, mert ezek valóságos kis gyűjtemények, rengeteg bennük a mondóka. Azzal is szerencsénk volt, hogy elkezdtünk járni a Caritasos foglalkozásokra, mert itt aztán a hónapok során rengeteg mondókát sajátítottunk el nagyon játékos körülmények között. Füzesi Zsuzsa könyveit meleg szívvel tudom ajánlani, mert úgy vannak szerkesztve, hogy minden oldalán van egy óriási nagy rajz, mely azt a pár soros mondókát illusztrálja, amelyet mellé írtak. Élvezet lapozni.

Két-három éves korban következhetnek a gazdagon illusztrált verses- és történetes könyvek. Marék Veronika műveit azért ajánlom, mert Pocoknál is nagyon beváltak. Laci és az oroszlánnal kezdtünk, mert Anyukám azt mondta, hogy az neki is gyerekkori kedvence volt. Most pedig át fogunk állni a Boribon történetekre. Az a jó bennük, hogy minden élethelyzetre van egy könyv, melyből a gyerek bármennyire is parányi még, tanulni fog. Egyelőre ott tartunk, hogy Pocok nagyon szeret lapozni és nagyon szereti a képeket is. Tehát csak olyan könyvet van türelme végighallgatni, amelynél két mondat szöveg kerül egy színes oldalra. Ezek iránt viszont tényleg nagy az igénye. A gyerek figyelmét fokozatosan lehet fejleszteni, a kezdeti két-három percből iskolás korára eljuthat addig, hogy fél órán át képes figyelni arra, amit mondanak neki. Ehhez türelem kell és sok-sok mese. Ajánlottak még ebben a korban az olyan könyvecskék, melyek egy-egy verset dolgoznak fel egy szakasz/oldal stílusban. Ilyenek például az Altató vagy az Arany Lacinak. Van még egy kategória, a böngészők, melyek aprólékosan kidolgozott képeket tartalmaznak, szöveg nélkül. Ezekből a végtelenségig lehet mesélni, és rengeteg dolgot meg lehet tanulni, tanítani.

Ami számomra valamennyire meglepő volt, hogy a Bartos Erika-féle könyveket az előadó kerek-perec ponyvának titulálta, melyek tele vannak sablonos szövegekkel és rajzokkal. Mi magunk rendelkezünk már egy Annakönyvvel és három Bogyó és Babócával, Pocok szereti is őket nagyon. És általában a szülők veszik mint a cukrot. Ennek ellenére mostantól megpróbálunk műveltebben tájékozódni. Ezeken kívül is rengeteg a kiadvány most már, és a legtöbb árban is sokkal jobb, mert nem aktuális besztszeller.

A kiscsoportos óvodások már a hosszabb történeteket is képesek meghallgatni, végigkövetni. Ilyenkor ajánlottak a klasszikus állatmesék, vagy a Kisvakond, a Maszat-sorozat, a Kippkopp könyvek. Javasolt írók Marék Veronika, Janikovszky Éva, Bálint Ágnes, Csukás István, Finy Petra, Berg Judit, Kiss Ottó.

A nagycsoportosoknak lehet már az igényesebb, hosszabb terjedelmű műveket is olvasni, jöhetnek akár a verseskötetek is. Most van itt az ideje a népmeséknek, tündérmeséknek. Megtanulják belőlük, hogy mi a jó és mi a rossz, illetve levonják a következtetéseket, hogy jónak kifizetődőbb lenni, mint rossznak. A pszichológus szerint hagyhatjuk, hogy a könyv neveljen, sokszor elvégzi helyettünk a feladatot.

A kisiskolások ismerkedhetnek már a meseregényekkel (Vuk, Tündér Lala, Rumini, Négyszögletű kerek erdő...). Fontos azonban, hogy ne büntessük őket azzal, hogy abbahagyjuk nekik a felolvasást csak azért, mert már ők maguk is ki tudják betűzni a szöveget. Ilyenkor a kisfiúknak és kislányoknak gyakran másfele bóklászik az érdeklődési körük, érdemes ezt is figyelembe venni.

Van néhány kiadó, melyek a pszichológus szerint igényes gyermekirodalom megjelentetésével foglalkoznak, és ezeket ajánlja is: Móra, Pagony, Csimota, Naphegy, Vivandra, Generall Press, Ceruza, Holnap, Cerkabella, Csodaceruza; a hazaiak közül pedig a Koinónia, a Bookart és a Mentor.

Még néhány hasznos tanács... A meseolvasás legyen minden nap következetesen állandó program, amikor csak a gyerekre figyelünk. Vegyük ölbe amíg nem túl nagy hozzá, meséljünk szépen, lassan, artikuláltan, beleéléssel, hiszen a gyerek innen fogja a szép beszédet és a gazdag szókincset elsajátítani. És ha egy hónapig mindig ugyanazt a könyvet akarja hallani, akkor az sem baj, maximum mi unjuk meg. Ajánljunk helyette mást, de ha nem kell, vigasztaljon az, hogy előbb-utóbb ő maga is megunja.

Sajnos csak eddig hallottam az előadást, mert megszöktem, hogy Anyukám elérhessen a Pilates edzésére. De azt kell mondanom, hogy nagyon hasznos volt ott lenni, és ha valahol olvasnád, hogy ismét lesz ilyen témájú előadás, akkor mindenképp ajánlom, hogy elmenj.

u.i. "A gyereknek két éves korától legyen a szobájában kisasztal és kisszék." Ha ez megvan és használjuk, sokat segítünk neki az óvodába való beilleszkedésnél. Pocok az egy éves szülinapjára kapott Anyukámtól aranyos bárány-asztalt, bárány-padot, bárány-széket és nagyon szeret mellette ücsörögni. Akkoriban még olyan apró volt, ülni is alig tudott, és az egész olyan óriási volt mellette. De mostanra teljesen belenőtt. A hercegségének a középpontja lett.

Kié a ház?

Azon gondolkodom, mostanában egyre többet, hogy miért alakult úgy az életünk, ahogy. Amikor összeházasodtunk, megeskettem Istvánt, hogy találni fog másik munkát, mert egyedül nem akarok gyereket vállalni. Ennek 3 és fél éve, és semmi nem változott. Igen, egyszer vállalatot cserélt, de érdemi javulás nem történt, sőt... Mintha egyre többet dolgozna, vagy csak egyszerűen napról napra nehezebb elviselni? Lehetséges, hogy mind rosszabb lesz, meglehet hogy egyszer csak betelik a pohár? Nem gondolhatok ilyenekre, másoknak még nehezebb!

Istvánnak is nagyon rossz, hogy gyakorlatilag alig részese a gyereke életének, de én sem arra fizettem be, hogy egyedül fogom felnevelni. Eddig nem volt gond, mert eléldegéltünk ketten, de most minden mondatomnak és tettemnek súlya van, hiszen a gyerek olyan mint egy szivacs, mindent lát és minden megjegyez. Most már nagyon nevelni kell, és úgy érzem, hogy még csak tanácsért is hiába fordulok Istvánhoz, hiszen távirányítóval úgysem tud érdemlegeset mondani, és csak bosszant, hogy mennyire nem érti, hogy miről van szó. S hogy az egész ügy súlyát kicsit szemléltessem, Pocok úgy határozza meg, hogy hová megyünk, hogy "megyünk Mama házába, megyünk Nénnyi házába"... Amikor haza jövünk, akkor azt mondja, hogy "megyünk anyuka házába". Akkor is ezt mondja, ha az apja itthon van.

Az ember annyi minden rosszat hall a válásokról, hogy a gyerek mennyire megsínyli, hogy az egyik szülőjét csak hébe-hóba látja, és hiányzik az életéből mint példakép... És az milyen szörnyű dolog, és hogy a gyereket nem szabad ilyesminek kitenni, csak ha nincs más kiút. Na és az én Pockom akkor ilyen hátrányos helyzetben fog felnőni? Olyan helyzetben, melyet mindenki körme szakadtából igyekszik elkerülni? Meséltem már, hogy mennyire irigylem a "normális családokat"? Az az érzésem, hogy nekünk sosem lesz olyanunk. Most már Szegedben sem bízom igazán. Közben azt mondják, hogy a MOL-nál olyan kevés az angolul tudó geológus, hogy azt mind külföldre küldik azonnal, annyi a munka. Így Istvánnak sem fog egy évet tartani a kiképzése Magyarországon. Biztosan már ősztől delegálják Kurdisztánba. Kurdisztánba! Hiába keresed a térképen. Sosem fog létezni, és főleg békesség nem lesz azon a vidéken. Veszély és háború annál inkább. A legjobban azt hiszem azt sajnálom, hogy Pocoknak így nem lesznek mostanában testvérei úgy ahogy kellene vagy megérdemelné. De a Jóistennek terve van velünk. Counting my blessings!

Pink - Who Knew

You took my hand
You showed me how
You promised me you'd be around
Uh huh That's right
I took your words
And I believed
In everything
You said to me
Yeah huh
That's right

If someone said three years from now
You'd be long gone
I'd stand up and punch them out
Cause they're all wrong
I know better
Cause you said forever
And ever
Who knew

Remember when we were such fools
And so convinced and just too cool
Oh no
No no
I wish I could touch you again
I wish I could still call you friend
I'd give anything

When someone said count your blessings now
'fore they're long gone
I guess I just didn't know how
I was all wrong
They knew better
Still you said forever
And ever
Who knew

Yeah yeah
I'll keep you locked in my head
Until we meet again
Until we
Until we meet again
And I won't forget you my friend
What happened

If someone said three years from now
You'd be long gone
I'd stand up and punch them out
Cause they're all wrong and
That last kiss
I'll cherish
Until we meet again
And time makes
It harder
I wish I could remember
But I keep
Your memory
You visit me in my sleep
My darling
Who knew
My darling
My darling
Who knew
My darling
I miss you
My darling
Who knew
Who knew

Mikor, mit olvassunk a gyerekeknek?

Ma öt órától ebben a témában tartanak előadást a Caritasnál a Deusban a nyílt napok keretén belül. Gyerekfelügyeletet nem tudnak biztosítani, úgyhogy ezúttal csak a "felnőtteket" várják, viszont bárki jöhet, ez a lényeg a nyílt napokban.

Kíváncsi vagyok nagyon, hogy mi a véleménye konkrétan a szakembernek. Az én tapasztalatom egyelőre az, hogy a pozitív példamutatás következtében Pocok állandóan "olvas". Olyan aranyos mikor jön-megy a könyvvel a kezében. Az elmesélt mesét szereti hallgatni, a Piroskát, a Kicsimalacot és a Szurokházat Anyukám végtelen ciklusban mondhatná éjjel-nappal. Nekem viszont hiába mondtak és olvastak egymillió mesét gyerekkoromban, soha nem jut eszembe egy sem, s a mesélésre sem vagyok igazán alkalmas. Olvasni viszont nagyon szeretek. Hanem a felolvasott mese nem elmesélt mese, hiába hangsúlyozok a végtelenségig. Most még fontosabbak a szép színes rajzok. Vagyis csak olyan könyvet tudunk ketten olvasni, ahol másfél mondatnyi van egy oldalon s mellette jó nagy az illusztráció. A célnak tökéletesen megfelel Marék Veronika, Bartos Erika és persze a Kisvakond. Pocok akárhányszor végighallgatná, de Anya szellemi épsége érdekében ma délután remélem, hogy kapunk új tippeket az ebben a korban emészthető irodalomról.

Couples retreat - Páros mellékhatás

István mesélte, hogy valahol látott egy darabot ebből a filmből és tudja, hogy nekem tetszene, nézzük már meg. Nem sok kedvvel fogtam neki egy este 11-kor, de a kedvében akartam járni, és különben is meg voltam győződve, hogy jó szokásom szerint tíz perc múlva már úgysem számít, hogy mi megy a képernyőn. Éjjel egykor még mindig a filmen s magunkon röhögtünk. Nagyon aranyos alkotás, igazán tetszik. Ajánlom mindenkinek, aki úgy szeretne kicsit elgondolkodni a kapcsolatán, hogy közben szórakozna is két órát.

Négy pár, négy válságban lévő kapcsolat, bár három közülük nem ismeri be elsőre. Azt hiszik, hogy szórakozni mennek egy olyan szigetre, mely édeni mint egy képernyővédő háttér. Aztán pszichológusok kegyetlen kezébe kerülnek, és csapdába esnek. Ha maradni akarnak, muszáj beszélniük egymással, a párjukról, az életükről, az érzéseikről. Egy kisgyerekes házaspár, akik gyakorlatilag párhuzamos életet élnek, egy a gyerekáldás hiányából fakadó zátonyra futott házasság, egy tiniszerelemből lett húszéves házasság, ahol mára már egyéb nem közös csak a felnőtt gyerek, és egy elvált férfi, aki azt hiszi, hogy újra fiatal lehet, ha beújít egy húszévest.

A vége jó, de a közepe se kutya, a szereposztás nagyon tetszik, és a következtetések levonhatók. Engem talán jobban elgondolkodtatott mint Istvánt. Tőle amikor megkérdeztem, hogy mi melyikek vagyunk, akkor csak nagy általánosan azt felelte, hogy azok, akik szeretik egymást. Végül is ez elég kellene legyen.

Lionel Richie - Stuck on You

Stuck on you
I've got this feeling down deep in my soul that I just can't lose
Guess I'm on my way
Needed a friend
And the way I feel now I guess I'll be with you 'til the end
Guess I'm on my way
Mighty glad you stayed

I'm stuck on you
Been a fool too long I guess it's time for me to come on home
Guess I'm on my way
So hard to see
That a woman like you could wait around for a man like me
Guess I'm on my way
Mighty glad you stayed

Oh, I'm leaving on that midnight train tomorrow
And I know just where I'm going
I've packed up my troubles and I've thrown them all away
'Cause this time little darling
I'm coming home to stay

I'm stuck on you
I've got this feeling down deep in my soul that I just can't lose
Guess I'm on my way
Needed a friend
And the way I feel now I guess I'll be with you 'til the end
Guess I'm on my way
I'm mighty glad you stayed

Üzenet a mindenkori, legfőképp a mostani vezetőknek

Rossz a helyzet az országunkban, de rossz mindenütt a környéken, közel és távol. Vajon mindenért az elnökök a felelősek? Egyáltalán hogy lehet ennyit tévedni sorozatban, folyamatosan? A Jóistenhez imádkozunk, és tudom, hogy minden rendben lesz. Az érdekes a dalban, hogy bármikor, bármelyik országban tökéletesen aktuális. Szomorú? Az!

Pink - Dear Mr. President

Dear Mr. President,
Come take a walk with me.
Let's pretend we're just two people and
You're not better than me.
I'd like to ask you some questions if we can speak honestly.

What do you feel when you see all the homeless on the street?
Who do you pray for at night before you go to sleep?
What do you feel when you look in the mirror?
Are you proud?

How do you sleep while the rest of us cry?
How do you dream when a mother has no chance to say goodbye?
How do you walk with your head held high?
Can you even look me in the eye
And tell me why?

Dear Mr. President,
Were you a lonely boy?
Are you a lonely boy?
Are you a lonely boy?
How can you say
No child is left behind?
We're not dumb and we're not blind.
They're all sitting in your cells
While you pave the road to hell.

What kind of father would take his own daughter's rights away?
And what kind of father might hate his own daughter if she were gay?
I can only imagine what the first lady has to say
You've come a long way from whiskey and cocaine.

How do you sleep while the rest of us cry?
How do you dream when a mother has no chance to say goodbye?
How do you walk with your head held high?
Can you even look me in the eye?

Let me tell you 'bout hard work
Minimum wage with a baby on the way
Let me tell you 'bout hard work
Rebuilding your house after the bombs took them away
Let me tell you 'bout hard work
Building a bed out of a cardboard box
Let me tell you 'bout hard work
Hard work
Hard work
You don't know nothing 'bout hard work
Hard work
Hard work
Oh

How do you sleep at night?
How do you walk with your head held high?
Dear Mr. President,
You'd never take a walk with me.
Would you?

A környék bohóca

Legkésőbb amikor a havat kell lapátolni vagy az autót kell lehavazni, az is megutálja a telet, akiben sokáig élt a gyermeki hógolyózások boldogságának a csírája. Hát én elmondhatom, hogy hólapátunk sajnos nincs, pedig igazán nem átallnám letisztítani a parkolónak a ránk eső részét. Még akkor sem, ha Anyukám szerint nőket sosem lenne szabad ilyen férfias munkavégzés közben látni. Ő a kerékcserét is ide sorolja, én azt gondolom, hogy büszke lehetek, hogy képes vagyok (lennék) rá. Hanem az autó lehavazása nagy poén. Attól tartok, hogy ideje lenne elvégeznem valami online kurzust ezzel kapcsolatban, mert magamtól nem boldogulok. Nekiesek mindig az ablakoknak és a lámpáknak, aztán eszembe jut a tető, amitől megint havas lesz az összes ablak és lámpa. Közben hull a hó, és mire 15 perc múlva elindulnék, alapból havas megint minden. Elölről seprem hátra, hátulról előre, a múltkor arra is képes voltam, hogy egy egész sorozatot Pocok nyakába zúdítottam, mikor végighúztam a kezem, már láttam, hogy rossz helyre seprem, de a hó repült... mehettünk vissza átöltözni (a gyermekem csak ezt az utolsó részt bánta az egészben). Sokszor az az érzésem, hogy ilyenkor mindig valaki szétröhögi magát a szemközti blokk egyik ablakában. Közben nem mondom, hogy bánom, mert szeretem ha sikerül megnevettetni az embereket, de nem mindig esik jól, ha szőke libának néznek ezért cserében. Ha esetleg találsz valahol idevágó videót, akkor oszd meg velem. :) Mire lejár a tél, csak kiképezem magam, és így a hóhullásnak nem lesz már semmi akadálya!

Elképesztő ez a zenekar! A hideg ráz és semmi köze a hóhoz! ;)

Robbie Williams - I Will Talk and Hollywood Will Listen

I wouldn't be so alone
If they knew my name in every home
Kevin Spacey would call on the phone
But I'd be too busy
Come back to the old five and dime
Cameron Diaz give me a sign
I'd make you smile all the time
Your conversation would compliment mine

I will talk and Hollywood will listen
See them bow at my every word
Mr Spielberg look just what you're missing
Doesn't that seem a little absurd
Bow at my every word

Buy up the rights to my book
Live on a ranch from what the box office took
I'll go and visit the set
They'll call me their saviour
All the peoples will scorn celebrity
Lives on the moon
But, I'll be back home in June
To promote the sequel

I will talk and Hollywood will listen
See them bow at my every word
Mr. Spielberg look just what you're missing
Doesn't that seem a little absurd
Bow at my every word

Farsangi mulatság

Igyekszem lelkesült állapotba kerülni. Még nem volt alkalmam gyakorolni, de idővel belejövök. Jó korán megfogadtam, hogy olyan anyuka leszek, aki elsőnek örül, hogy a csemetéje farsangi bálba készül, és aki egy éjszaka alatt pompázatos jelmezt varr neki az alkalomra, természetesen mindig újat. És sosem hangzik el itthon olyan mondat, hogy "ó hogy örülök, akkor most mi a csudának fogsz öltözni?!". Igen, én is tudom, hogy nem egyszerű olyat kitalálni ami tetszik a gyereknek, kényelmes, megvalósítható, ötletes, de a szülőnek ez is feladata. Lévén, hogy a hőn áhított varrógépem még az üzletek polcain porosodik, idén kevésbé saját kezű a jelmez, de Pocok imádja viselni. Igen, még óvodások sem vagyunk, de már kezdődik is a mulatság. A Babáknál tartják ma délután öttől a Deusban. Nem hagyhatjuk ki, mert attól tartok, bármennyire is imádott Pocok minden héten ott lenni, mire újraindul a félév, nem leszünk már Vásárhelyen. Így ez lesz az utolsó alkalmunk elmenni a Babákhoz. Nekem is hiányozni fog.

A Farsangról mindig ez a kis nóta jut eszembe, még a tanító nénitől tanultuk. Habár Balázs napja még messze, azért a Farsang már javában tombol. :)

A-a-a, ma vagyon Balázs napja,

Melyen minden diáknak (babának!) lábai farsangolnak,

A-a-a, ma vagyon Balázs napja.

Barni (Dörmi) vagy nem Barni (Dörmi)?

Ezek a mackó-figurák minden romániai és magyarországi anyuka számára ismerősek. Ő Barni (Dörmi), a kémmel töltött pocakú piskótamaci. Azt hiszem, az én gyermekem az egyetlen, aki kizárólag a lábát, a kezét és a füleit harapja le, és amint a töltelékhez ér, kéri a következőt. Persze attól még az én saját házi készítésű extra puha finom, ha kell, krémtelen, piskótámra rá sem néz.

No, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy a képen szereplő lap egy játéknak a borítója, melyet Pocok kapott ajándékba a napokban. A mackóra ugye ráismerünk, egyértelmű, hogy ő az, de a süti neve sehol sem szerepel rajta. Vagyis ez egy kínai 3Ds puzzle, melynek nyilvánvalóan semmi köze nincs Barnihoz. A kérdés az, hogy a Barni nyúlta le a no-name kínaiak dizájnját és csinált belőle szimbólumot, vagy a kínaiak lettek nagyon gyorsan nagyon élelmesek, és másolták le ezt is mint minden egyebet. Az egészet csak azért furcsállom, mert bár én nem vagyok rá képes, azért egy akármilyen mackót nem nehéz rajzolni. Miért vetemedik valaki medve-lopásra?

u.i. Ha valahol ilyen puzzle-t látsz, messze fuss, s a gyereked is vigyed, nehogy kikönyörögje, hogy megvedd, mert egy teljes napig rakosgattam a hülye farmot, még most sincs kész, de úgy is néz ki mint egy rakás szerencsétlenség. NEM LEHET ÖSSZERAKNI!

Téli esküvő

Mindig téli esküvőről álmodtam. Valószínűleg azért, mert ez a kedvenc évszakom (vagy mert annyira irtóztam mindig attól, hogy a középpontban legyek, hogy arra gondolhattam, a fehér ruhámmal milyen remekül beleolvadnék a környezetbe... senki észre sem venne). Vagyis ez volt, amíg létezett a tél, mostanában leginkább csak vizes, sáros trutymóhoz hasonlít decembertől ki tudja meddig. Aztán megadatott volna, sőt igen kézenfekvő is lett volna télen tartani a lakodalmat, csak végül inamba szállt a bátorság. Hiszen a fekete takony időben semmi szép nincsen! Sokkal szebb minden nyáron, mikor ragyog az idő, minden zöld és virágos. Emiatt is van az, hogy nyáron alig találsz helyszínt, zenekart, ruhát, időpontot, télen viszont a bőség zavarával küzdhetsz ilyen szempontból, ha elég bátor vagy, hogy bevállalod.

Minden pro és kontra ellenére azért valljuk meg az igazat, csak az tart télen esküvőt, akinek sürgős. Január elején mi is voltunk egy pocakos-menyasszonyos lagziban Kolozsváron. Ezúttal kivételesen az István barátai házasodtak, így örültem, hogy el tudunk menni, mert végre ő is találkozhatott kicsit az övéivel. Persze előítélet millió van, amikor hat hónapos terhes a menyasszony s a nagy hófehér ruha még dob egyet a méretein. Én viszont azt mondom, hogy jó nekik! Ügyesek, hogy bevállalták, bátrak, hogy kimondottan nem érdekli őket, hogy mit gondol más, és boldogok, mert sugárzik róluk a tudat, hogy a rossz nyelvek akkorra úgyis elhallgatnak mire megszületik a legény, és ők is, mint más, tökéletes kicsi család lesznek.

A mai világban az emberek először nagyon együtt élnek, ennek pedig az egyenes ágú következménye normális esetben a gyerek. És igazából nem emiatt vetődik fel az egybekelés lehetősége, hanem emiatt lesz adott esetben sürgős. Öt olyan párt ismerek, akik csak az elmúlt egy évben úgy házasodtak össze, hogy létezett már a Pocaklakó. Az egyetlen ellenpélda a baráti körünkből németországi. Innen is látszik, hogy mennyire más világot élnek már ott. Hiszen arrafelé a társadalom részéről már semmiféle elvárás nincsen. Mintha az emberek nem is törődnének a másikkal. Ha nem akarsz férjhez menni, akkor a gyerek miatt főleg nem fogsz. Lehet attól még tovább folytatni az életet, együtt is, külön is. A család már nem a papírt jelenti, feltéve, ha létezik még A család. Ebben nem vagyok biztos. Én viszont kicsit ódivatú voltam mindig, a klasszikus dolgok nagy támogatója. A család minden. Mifelénk pedig a család a papírtól, majd a gyermektől lesz család.

Sok boldogságot, Zsóka és Mackó! :)

u.i. Néhány praktikus tanács téli esküvőre. :)

Nem kell megijedni attól, hogy megfázol a menyasszonyi ruhában. Millió gyönyörű világos kabátot lehet kapni, melyek tökéletesen mutatnak a ruha felett, és amelyekről amúgy is egész életedben álmodoztál, most szuper ürüggyel megkaphatod.

A téli esküvőre szerintem az emberek nagy része (fehérnépek által kitett fele... ;)), nem tudja eldönteni, hogy mibe öltözzön. Én sem tudtam, és nem is választottam valami jól. Valószínűleg a vendéglőnek eszébe sem jutott, hogy télen légkondit kapcsoljon, pedig egy teremben, ahol 120 ember táncol, bizony nagyon hamar nagyon meleg lesz. Szóval bármennyire is furcsa, ne csizmában és vastag ruhában, kosztümben indulj útnak, hanem vedd elő a körömcipőt és a nyári ruhát. Még jól is esik a lazaság. Mindenkinek melege volt, ennek eredménye, hogy bármennyire is zseniális volt az az udvarhelyi banda, melynek az énekesnőjének szenzációs a hangja, táncolni keveseknek volt kedve. A legtöbben a folyosón ücsörögtünk s próbáltunk napirendre térni az elmúlt évek, hónapok eseményeivel, már ami a Kolozsvárról szétszéledt bandát illeti. Igaz, én alig ismertem valakit, de István annál többeket. Nekem pedig nem volt gond soha feltalálni magam. Valószínűleg a vőlegény generációjából adódik, de életemben nem láttam még esküvőn ennyi gyermeket és kismamát. Minden második nőnek vagy a szoknyáját húzta egy-két gyerek, vagy a pocakja gömbölyödött látványosan, szinte sajnáltam, hogy Pockot itthon hagytuk. Így aztán közös téma akadt bőven. :) Nemsokára írni fogok a kolozsvári Napoca Hotel étterméről is - legalábbis esküvői megközelítésben. Az is megérdemel egy ódát.

Mókus-család vadunk!

A kanapén ültünk a nappaliban tegnap, és Babócát olvastunk, amikor Pocok hirtelen megkérdezte, hogy

- Anyukám, kéjsz modojót?

Mondtam, hogy kérek, erre egy szemet elkapott az asztalon lévő tálkából és betette a számba. Finom, nyammogtam, mert annak mindig örül. Erre sunyin elmosolyodott, és azt kérdezte:

- Anyukám, te mókus vad?

Igen, Kincsem, mókus vagyok. :))) Egy óra múlva is azt kacagtuk, hogy mi egy apró mókus-család vagyunk, habár ő, a legapróbb, semmiképp nem enne mogyorót. Attól függetlenül Pocok a mi icipici mókus-fiókánk, aki tudja már, hogy a mókusok eszik a mogyorót.

Később egyszer csak rám nézett, és elkezdett énekelni (a Happy Bithday to You dallamot képzeld el):

- Legyél mindig boldog, legyél mindig boldog, legyél mindig boldog, Anyukám, legyél mindig boldog!

Anyuka elolvadva és hitelen nem bánom, hogy a rendes reggeli program ébredés után háromnegyed nyolctól nyolcig a Tom és Jerry a Boomerangon. :)

Ranschburg Jenő - Szülők kis könyve

A könyv, mely minden ház polcán ott kellene legyen. A Szülők könyvének a kivonatos változata, mely a legfontosabb gyereknevelési témákat érinti a születéstől az óvodáskorig. Mi most, 2 évesen és 9 hónaposan ott tartunk, hogy minden, ami benne van, aktuális és megszívlelendő. Nem is tudom hányszor olvastam már el (dedikált példánnyal büszkélkedhetek! :) ), mégis úgy érzem, hogy minden egyes napomat úgy kellene kezdjem, hogy átfutom a fejezeteket. Sok-sok dologra kaptam belőle választ és sajnos sok az az eset is, amikor visszagondolva tévedtem, legalábbis az elmélet és a pszichológusi gyakorlat szerint. Pedig még három éve sincs, hogy gyakorló szülő vagyok, így igazán kezdőnek számítok. Csakhogy a szülőknek nem volna szabad egy percig sem kezdőnek lenni. Ebben segítenek a mindennapok és persze a rengeteg szakirodalom. Ranschburg tanár úr tanácsai pedig azok közé tartoznak, melyeket mindig érdemes megfogadni, tisztelni, hiszen bár többet nem tudja őket frissíteni, még biztosan sokáig aktuálisak maradnak.

Mission: Impossible - Ghost Potocol - Fantom protokoll

Eredetileg nem ezt a filmet akartuk megnézni Istvánnal a moziban, de aztán besűrűsödött a programunk és csak egy délutáni előadásra jutott időnk, ugyanis délben még el kellett az Angyal nagy titokban vigye a karácsonyfát, este pedig Emővel porba kellett tiporjuk a srácokat Activity-ben. Kétszer! :)

Azt mindenképp megfogadtam, hogy ezúttal valami akciót nézünk, mert Istvánt nem kényszeríthetem minden egyes alkalommal arra, hogy a vállával itassa fel a könnyeimet. Egyáltalán nem voltam meggyőződve, hogy jó helyre ültünk be amikor helyet foglaltunk a moziteremben 95%-nyi pasi társaságában. Nem is tudtam, hogy srácok járnak srácokkal moziba... Ja és rossz előjelnek ott volt az is, hogy gáz nem gáz, még egyet sem láttam az előző három Mission: Impossible-ból. Ne kérdezd, hogy sikerült, mert egy időben minden csatornán adták rendszeresen minden Karácsonyban, aztán már csak a szokványos vasárnapokon, végül hétköznap esténként is, sőt délelőtt is ismételték. Én mégsem néztem meg soha egyet sem. Észrevétel 1. attól még a negyedik rész teljesen élvezhető, habár biztosan volt olyan helyzetkomikum, ami némi beavatást igényelt volna. Észrevétel 2. most már tuti megnézem az előzőeket is, fordított sorrendben, hogy legyen logikája! :)

Visszatérve a filmre: nekem nagyon tetszett. Mi tetszett benne? Hogy nagyon jó a vége, hogy nem arról szól, hogy a csajt folyton meg kell menteni, hogy nem halnak meg a jófiúk, hogy Budapesten kezdődik a cselekmény, igaz durva gyilkossággal, de akkor is nagyon tetszenek a madártávlatos képek. Nekem ennyi elég is ahhoz, hogy egy akciófilm jó legyen. Közben persze tele van képtelen helyzetekkel, lehetetlen marhaságokkal, de moziban nézve minden olyan monumentálisan fontos, veszélyes és izgalmas. Jól szórakoztunk, ásítva mentünk be és vidáman jöttünk ki. Randink volt! A legjobb része, hogy a következő moziélményünk megint valami erősen csöpögős lehet! :D

Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Istvánnal december elején néztük meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t a színházban. Úgy emlékeztem, hogy írtam róla, de majd most. Épp a házassági évfordulónkat pótoltuk, és talán nem is mehettünk volna tökéletesebb előadásra. Tudtam, hogy van a történetnek egy ún. "régi magyar filmes" jávorpálos feldolgozása, de sosem néztem végig, mert valami miatt nem szerettem meg. A színházban viszont nem akartam kihagyni, így teljesen laikus fejjel (értsd: a történet ismerete nélkül) ültem be a nézőtérre. A felvonások alatt folyamatosan váltakozott bennem a düh és a megértés érzése, a felháborodás cserélgette a helyét a helyesléssel. A végén úgy jöttünk el, hogy nem tudtunk nem erről beszélni egész este, persze elkerülhetetlen volt a látottak levetítése a saját életünkre. A részletek nem fontosak, az alaphelyzet: férj hülyén viselkedik, feleség megelégeli és otthagyja, férj utána megy és kitartóan hívogatja vissza, de képtelen közben bocsánatot kérni. A végén a feleség enged és visszamegy hozzá. Közben millió bonyodalom, sok mellékszereplő, igazán szórakoztató darab. Mivel csak az ősszel mutatták be, biztosan sokáig fogják még játszani, ki ne hagyd!

Genetikailag úgy vagyunk kódolva, hogy nagyon nehéz bocsánatot kérni. Észrevételeim alapján a férfiak esetében ez fokozottan igaz. Vajon miért? Istvánnál és nálam két makacsabb ember aligha kerülhetett volna egy családba, úgyhogy mélyen át tudtam érezni a helyzetet, ezért is volt annyira felkavaró. Ha a férfi vétett, akkor miért bocsássunk meg neki addig amíg nem hajlandó elnézést kérni? Amíg nem hajlandó beismerni, hogy tévedett?! Hiszen minden zsigerünk tiltakozik ellene! Olyan könnyű megfutamodni, a másik fejéhez vágni mindenfélét (nem elsősorban a vázát!). Könnyű meghúzni a vonalat és azt mondani, hogy most neked KELL lépni, másképp engem nem érdekel. Csakhogy a szeretet mindent fölülír. Ha ismered a társad, akkor tudod, hogy attól még, hogy nem mondja ki szavakkal, attól ő valójában bocsánatot kért. Lám, a történetben is megbocsájtott a feleség, és milyen boldogan éltek tovább. Szóval nincsenek általános normák, és nagyon a szívünknél kell legyünk. Mert a józan ész nem mindig jó tanácsadó.

Persze nem törvényszerű ám a párkapcsolatra vetíteni minden helyzetet. Elgondolkodtam ugyanis a sógornőmmel való kapcsolatomról. Azt hiszem, hogy hozzá segített az a tény is, hogy Karácsony előtt automatikusan megenyhül a szívünk. Annak ellenére, hogy mindig úgy képzeltem, hogy az anyósommal is, de kiváltképp a sógornőmmel remek baráti kapcsolatot fogunk ápolni, a helyzet rosszból egyre rosszabba fordul. Nem vagyok ahhoz szokva, hogy valaki engem ne szeressen vagy irigyeljen vagy ne tudjak valakivel zöld ágra vergődni. A sógornőm viszont kritikán alul viselkedett a júniusi esküvőnkön, és ez tőle övön aluli ütésként érkezett. Azóta nem is beszéltünk, a gyerekek szülinapjára küldtünk ajándékot és ebben kimerült minden nemű kapcsolatunk. Persze nem olyan nehéz, hiszen messze laknak. El sem tudom mondani mennyire megbántott minket, közben pedig nem lehetett belőle kiszedni, hogy mi miatt dühös, az óta sem tudjuk. Ennek ellenére persze elvárnánk, hogy bocsánatot kérjen, sosem tette, nem is fogja. István szerint ha megbocsájtanánk, megint mi lennénk a madarak. Csakhogy családon belül vagyunk, és ilyenkor nincsenek madarak. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül ezen is elgondolkodtatott, és ki is jelentettem, hogy ha István nem hívja fel őket Karácsonyban, akkor megteszem én. Igaz, hogy nem vér szerinti rokonaim, de az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokkal töltsük, amiket meg fogunk bánni, mert visszahozhatatlan az idő, amit így elmúlik. Hívtam is "Bambucit" többször is a Karácsony előtti héten, de sosem vette fel a telefont. Mintha még neki állna feljebb. Rosszul is esett. Aztán István csak felhívta Skóciából az ünnepekkor, s neki felelt, vélhetően mert nem írta ki a számát. Viszont a lehető legsemlegesebb irányba terelte a beszélgetést és meg sem kérdezte, hogy mi újság a keresztlányával. Akkor István is inkább letette a telefont. Néha az világ összes jóindulata sem elég, pedig komolyan túllépnék a múlton és kezdhetnénk mindent elölről, de ehhez fel kellene venni a telefont. Ehhez beszélgetni kellene.

Ha szórakozni szeretnél, akkor mindenképpen ajánlom a Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t, és ha mély gondolatokba bonyolódnál, akkor is. Továbbá akkor is, ha negyven évvel ez előtt láttad a másik változatát, amelyet akkor játszottak a színházban és most össze szeretnéd hasonlítani a kettőt. Mert ilyen néző is akad bőven.

Nem élhetek muzsikaszó nélkül

Már én nékem beborult az ég.
Elverte a búzámat a jég.
Elvitte a lovamat a végrehajtó,
Szeretőm is elszerették tőlem végül!
Nem élhetek muzsikaszó nélkül,
Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

Húzd rá cigány, a fülembe húzd!
Azt húzd, hogy a nagy ég beborult.
Hogy lefagyott kertem legszebb rózsafája,
Hogy a rózsám, a rózsám is elhagy, s végül:
Nem élhetek muzsikaszó nélkül,
Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

Fejős Éva - Bangkok, tranzit

Fejős Évától eddig csak a Hotel Balit olvastam, s habár nem nyerte el teljes mértékben a tetszésem, tisztában vagyok vele, hogy előbb-utóbb az írónő minden egyes kötetét a kezembe fogom venni. Hogy miért? Elsősorban azért, mert néha nem bánom engedni, hogy kimossa a reklám az agyam, ez különösképp érvényes mindenféle nyomtatványra, kivált a könyvekre. Vagyis ha most éppen Fejős Éva a besztszeller, akkor én is olvasni akarom, hogy mitől lett az. Eddigi tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy konkrétan attól, hogy az Ulpius szemtelenül promoválja. Az az író, akit ők felkarolnak, tuti pillanatok alatt népszerű lesz (és előbb-utóbb minimális töredékáron hozzá lehet jutni könyveihez a millió akció egyikén). Hogy mi alapján válogatnak a művek között, örök rejtély marad.

Ha nem egészen konkrétan tudod, hogy ki is az a Fejős Éva, akkor klikkelj a borítóra, az elvezet a könyv Bookline oldalára, ahol találsz egy interjút vele. Őszőkeségét valaki meg kellene tanítsa nyilatkozni.

No, ha ezek után is volna kedved bármit olvasni, amit írt, akkor beszámolok kicsit a Bangkok, tranzit c. könyvével kapcsolatos tapasztalataimról. A cselekményről ír a Bookline, nem ismétlem meg. Bangkokban zajlik az események nagy része. Tetszik az egzotikus háttér, kedvhozónak is kiváló az utazáshoz. Még sok-sok malacperselyt kell persze ahhoz megtölteni, hogy tényleg el is jussunk oda. Van mégis valami hiányérzetem az egésszel kapcsolatban. Mivel ez egy kitalált történet, a díszletnek kitaláltabbnak kellene lennie. Nem úgy értem, hogy játszódjon Tündérországban, de minden egyes leírásról az kiabál, hogy egy létező hely tárgyilagos beszámolója. Vagyis járt már ott az író, készített róla egy képet és azt most felolvassa. Így nem túl nehéz környezetet teremteni. Tudom, hogy bizonyára más is így csinálja, de másnál nem ilyen nyilvánvaló.

A cselekmény viszonylag izgalmas, de amikor végre kibogozod, hogy ki kicsoda, akkor eljutsz már kb. a könyv feléig, onnan pedig azt várod, hogy mikor derül ki az elkerülhetetlen. Korrektül meg van írva, de nem sikerült maszkírozni, hogy szigorú szabályok betartásával készült. Vannak a neten hozzáférhető, "hogyan írjunk regényt" típusú tankönyvek, melyeknek az utasításain végighaladva el is készül a történet. A Bangkok, tranzit mintha tanulmány lenne, mely szó szerint követ ilyen törvényeket. Sok a szereplő, hogy teljenek az oldalak, szabályszerűen bonyolódik össze és vissza minden.

Mindezek ellenére a történetben van fantázia, amint említettem útikönyvnek egész jó, s ha már elolvastam, nem bántam meg. Végül is meg kellett írni, és ez dicséretes és értékelendő is egyben. Hozzá kell venni azt is, hogy ez az első megjelent regénye Fejós Évának, és bizonyára sokat fog fejlődni az idők során a stílusa, mert van is honnan. :)

Amit egyelőre az egészségügyi reformból érzek

MINDEN csapból az egészségügyi reform folyik, talán azért, mert a feldühödött, félig informált emberek épp darabjaira szedik Bukarestet. Azt hiszem, ha a teljes igazságot tudná és értené mindenki, akkor már nem is igazán létezne a fővárosunk. Azt értem, hogy ütik-verik a rendőröket, azt értem hogy kővel dobálják a hivatalos épületeket és a hivatalos járműveket. De azt nem fogom sosem megérteni, hogy miért kell civil autókat, üzleteket, egyáltalán bármilyen tulajdont tönkrevágni csak azért, mert most fellázadóst játszunk.

A múlt héten elvégeztem néhány rutin vérvizsgálatot arra gondolván, hogy Szegeden majd körülményesebb lesz ilyesmit csinálni. Kijött pár nem túl biztató eredmény, melyekről természetesen konzultálni szerettem volna a háziorvosommal, akinek az asszisztense készségesen adott is időpontot... két hét múlva csütörtökre. Azzal magyarázkodott, hogy jelenleg akkor sem fogadhatnak több mint húsz beteget egy nap, ha kifizetném a tíz lejes vizitdíjat, mert a törvény jelenleg nem világos bla-bla-bla. Szóval ez a következő elérhető időpont, akkor írjon fel? Van egy eredményem, ami a normál határérték több mint duplája. Utána olvastam, igen durva dolgoknak lehet a jele. Nem estem volna kétségbe, ha azt mondja a háziorvosom, hogy másnap megnézi, véleményezi, s tovább küld, hogy kiderüljön az oka. De hogy várjak én ilyen eredménnyel a kezemben kettő hetet? Persze, hogy minden mamának a rendes havi pletykapartival összekötött receptkiíró programja fontosabb. Szerencsére eszembe jutott, hogy Orsinak is háziorvos az anyukája, és tőle megkérdeztem, hogy mégis mit javasolna, ha a betege volnék. Így elvégeztem a múlt hét végén még pár laborvizsgálatot, holnap meglesznek az eredmények, és még azokkal is várhatok két napot, míg végre eljön a "két hét múlva". Próbálok nyugodt maradni, a Jóisten velünk van. Viszont az egészségügyi ellátás kimagaslóan az legeslegelső azon a képzeletbeli listámon, melyre a Romániát elhagyásra késztető dolgok tornyosulnak.

Gondos kis gyermekkezek

Reggel úgy ébredtem, hogy kegyetlenül fájt a torkom és hold-közeli állapotban éreztem magam. Délelőtti séta, vasárnapi ebéd és ebéd utáni tevékenységek... mire ágyba kerültem volna, Pocok éppen felébredt a déli alvásából. Ennek ellenére szinte már utolsó erőmet összeszedve nyeltem le a borzasztóan pocsék coldrex löttyöt, és mégiscsak ledőltem kicsit, megbeszéltem Pocokkal, hogy most nézzünk kicsi kutyás mesét a minimaxon. Neki azonban jobb ötlete támadt, amikor látta, hogy már-már lekoppan a szemem. Kimászott az ágyból, gyorsan lekapcsolta az éjjeli lámpákat, betakarta az orromat, megsimogatta a fejemet és mondta, hogy "Jó éjszakát, Édesanyám! Alukáljál! Olvasok neked mesét!... Hoztam Dórát! Jó lesz? Első fejezet...". És mondta, és olvasta az ágy mellett a piros kicsi székében ülve. Később elszaladt, és rengeteg ajándékot hozott nekem. Milliószor megtette az utat a szobája és a szobám között. Hozott nyakláncot, "lehúziót", macit, rongyit, ceruzát, még az ebédről maradt husiját is ideadta volna. Ilyen gondoskodó kezek nyomán holnapra jobb leszek mint az új. :)

Elvitte az Angyal a karácsonyfát

Olyan gyönyörű fánk volt az idén. Az Angyal azért hozta, mert bizony minálunk nagyon jó gyermek lakik. Ez a bizonyos Jógyermek Karácsony óta minden reggel azzal ébredt, hogy megvan-e még a karácsonyfája. Így Vízkeresztkor nem volt szívünk leszedni. Viszont azt is tudtam, hogy később egyedül képtelen leszek a méretes vendégtől megszabadulni, és holnaptól István megint nem lesz itthon egy ideig. Úgyhogy a mai nap ultimátum volt ilyen szempontból. Ebédelni Anyukámhoz mentünk, a Jógyermek ott elaludt, mi pedig hazasurrantunk, és rendet raktunk. Eddig egyetlen évben sem sikerült együtt fát díszíteni, igaz, hogy le sem szedtük még soha együtt, legalább ez utóbbi idén összejött. Annak örülünk, amink van. Igaz, ez most is inkább úgy működött, hogy én rakosgattam a díszeket, István pedig néha vágyakozón felnézett a gépe mögül, ahol az épp aktuálisan sürgős dolgait "bütykölte". Később ő lecipelte a fát, majd ketten összesepertük félhomályban a lépcsőházban a tűleveleket. Valószínűleg akkor hűltem meg. Este aztán fel voltunk készülve a legrosszabbra. Pocok hazajött, és egyből észrevette, hogy eltűnt a "Kajácony". Összekereste az egész házat, hogy biztosan csak arrébb költöztette az Angyal. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy akkor az ő ajándékai is eltűntek?! Amikor megnyugtattuk, hogy azok megvannak, és ezt ő maga is ellenőrizte, akkor megnyugodott kicsit, míg észre nem vette az Angyal által hátrahagyott szaloncukrokat egy tálban, amikkel aztán sürgősen fel akart díszíteni még egy "Kajáconyt". Végül sikerült elmagyarázni neki, hogy decemberben, Karácsonyban ismét jön majd az Angyal és hoz neki "Kajáconyt" és persze ajándékokat főleg (... két és fél éves...), így aztán megelégedett azzal, hogy a szaloncukrokat szétszórta a házban, s azt mondta, hogy fel van minden díszítve. Ahogy elnézem, még egy-két hétig egészen biztosan mindig keresni fogja a fát, aztán elfelejti, hogy decemberben majd megint úgy tudjon neki örülni mint aki nem látott még csodát.

Idén ezt a dalt tanultuk Karácsonyra és vele búcsúzunk az ünneptől.

Kis Karácsony, Nagy Karácsony

Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegébe.

Kis fenyőfa, nagy fenyőfa,
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép könyv, ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!

Kis karácsony, nagy karácsony,
Van-e kolbász a padláson?
Ha nincs a kolbász a padláson,
Nem is ünnep a karácsony.

Béke szálljon minden házra,
Kis családra, nagy családra!
Karácsonyfa csengő ága,
Hintsen békét a világra!

Nagykarácsony éjszakája,
Krisztus születése napja,
Szűz Mária édesanyja,
Mely gondosan ápolgatja.